Hagyjál lógva Vászka!

Szolgálati közlemény

Elnézést, hogy így eltűntem, de az az igazság, hogy nagyon sűrűek a napjaim mostanában. A nagymamám 3 hét alatt másodszor került kórházba, és kiderült, hogy elég súlyos tüdő rákja van. 🙁 Emellett a kisfiam fogzik, úgyhogy az alvás néha csak álom, ráadásul úgy néz ki, hogy megint elkapott valami nyavalyát. Szóval most nem fogok tudni… Tovább »

L.A.R.K! ( Le a rózsaszín köddel!) mozgalom

Indítsunk mozgalmat! Vagy forradalmat, nekem mindegy a kifejezés, a lényeg, hogy kezdődjön meg valamilyen értekezés, gondolkodás a témában, aztán a cselekvés is idővel a mindennapjainkban. Nem vagyok porszívó ügynök, se prédikátor, csupán egy anya, aki megelégelte az életben, hogy mindent mindenhol minden szinten belep a rózsaszín köd! Próbálunk szépíteni, kamuzni és csak azért hogy szebbnek,… Tovább »

Megújulás

Úgy döntöttem, hogy hosszas hallgatás után, újraindítom a blogomat. Sokat tépelődtem rajta, hogy mit tegyek vele, felejtsem el és töröljem az egészet, vagy kezdjek egy teljesen újat, más kinézettel, névvel stb. De én szeretem a régi, jól bevált dolgokat, és némi nosztalgia is bejátszott a döntésbe, bevallom. Sokat változott az életem, és én magam is…. Tovább »

Diszkóban

 Az ember lánya, és fia tudja, hogy manapság nincsen túl sok esélye a normális ismerkedésre. Értem ez alatt, amikor az ember nem felcsípni akarja a másikat ilyen-olyan célból, hanem komolyabb kapcsolatot -jövőt- akar esetleg építeni valakivel. Ott van a szűkös források között a diszkó. Egyik este mi is oda tartottunk a barátnőimmel. Egyrészt a fellépés… Tovább »

Gyermek

 Boldogan feküdtem az ágyon. Már amennyire egy hordó képes az oldalán feküdni. Ugyanis terhes voltam. Egyszer csak azt éreztem, hogy valami belémnyilall. A fájdalmat a hasamban éreztem. Megrémültem, és még moccanni sem mertem, nehogy valami bajt okozzak a gyereknek. Újra éreztem, de ez nem volt olyan rövid, mint az előző és éreztem, hogy ez nem… Tovább »

Ki a hunyó?

 Jön a nyár. Mindenkinek melege van, így próbálunk minél lengébben öltözni, nemre való tekintet nélkül. Ilyenkor megfigyelhető, hogy ki mennyit hízott tavaly óta, miből kéne leadni, vagy kellett volna eddig. Bevallom ilyenkor én is figyelem az embereket, különösen nőtársaimat, hogy felfedezzem apró hibáikat, hogy megnyugodjak, nem csak én nem vagyok tökéletes. Mert amikor az embert… Tovább »

Szőrmentén

 Egyik nap a buszon ülve arra lettem figyelmes, hogy a jobb szemem látóterébe bekúszott egy első pillantásra elég bizarr látvány. A fejem lefelé fordítottam, mivel épp olvasni akartam, de az a láb elgondolkodtatott. Női volt, amit a cipő kopogás is jelezhetett volna, meg a szoknya is. Mégis hiányérzetem támadt. Valami viszolygás féle fogott el attól az… Tovább »

Lesz hűtőnk!

 Az ember el sem hiszi, hogy mennyire életmentő a huszonegyedik században a hűtő. Pedig az. Ez csak akkor tudatosul bennünk,(mint legtöbbször minden) ha nem rendelkezünk egy ilyen csodával. Senki, ha teheti, ne kerüljön ilyen helyzetbe!!!!!!!!! Persze, most mindenki arra gondol, hogy ki az a bolond, aki önként lemond a hűtőről?! Például az, aki így kap egy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!