Murphy elmehet a pitlibe!

 Az ember dolgai néha összesűrűsödnek. Mindegy, hogy ő alakította-e így, hogy egy napot rájuk szán, és majd utána folytatja életét, vagy esetleg így alakul. A lényeg hogy jól benne vagyunk abban a bizonyos kutyusmelaszban:)

Én sem kerülhettem el sorsom. Egy hét pihenés jutott nekem, amit igazából végig tanulással kellett töltenem, hogy a zh-imat(aki nem ismeri zárthelyi, amolyan egyetemi doga) rendesen meg tudjam csinálni. Persze muszáj volt egy kis szünetet beiktatni ,és ezzel egyidőben vásárlást is kieszközölni. Persze csak részben örömszerzés céljából. Bár ez nem is tudom kinek volt az. Nekem kevésbé.

Elindultam, ill. volna, ha nem készülődésem közben talált volna meg édes szülőanyám, hogy egyek valamit mielőtt mennék, mert éhen fogok veszni. Ő még azok közé tartozik, akik szentül hiszik, hogy az otthoni koszton kívül nincs élet. Tündérien naiv:) Persze ezt a “Fiam, nem eszel valamit mielőtt mész?” kérdéssel teszi fel, ami mindig megállít a cselekvésben. És legtöbbször a válasz az, hogy nem. Szóval még ettem egy kicsit, részben az ő megnyugtatására, részben mert tényleg éhes voltam picit. Persze így a készülődéssel, ami nálam egy órával is felérhet, pláne ha sminkelek, mint akkor, még tovább húzódott az indulás perce.

Röpke másfél órával később indultam:) Mért is úsztam volna meg kevesebbel? Az eső is szakadt. Egész nap. Természetesen ez nem lett volna, ha nem vásárlást tervezek be aznapra:) Kedvenc sarki kínai diszkontomba mentem hát, hogy egy igényesen kivitelezett nadrágot felpróbáljak, és cipőt nézzek. Ebből az lett, hogy miután felpróbáltam 2 nadrágot, 2 pólót, megnéztem minden eladó árut a boltban, vettem egy 400Ftos esernyőt:) Mert persze indulás előtt az is bemondta az unalmast:) Tiszta sor:)

Aztán átballagtam ama a hozzánk legközelebb lévő, térdremegtetős komplexumba, ahol nyugodtan szórhatom a pénzem. Tudtam, mit akarok. Nem merek nézelődni, mert egy vagyont elköltenék. Csak célirányosan. Kabát, fölös csomag lead. Irány az Inter. Csokit azért találtam, de hozzávaló, férfinak adható díszszatyrot persze nem. Miért gondolják ezek a gyártók, hogy a férfiaknak nem akarnak ilyet adni? Csak olyan van, ami nőknek szól, vagy annyira speckó, hogy tuti nem találsz neked megfelelőt. Képeslap dettó. Barátom névnapjára készültem, meg a féléves fordulónkra képkeretet szerettem volna. Szerinted, volt?:) Végül egy extra nagy lila típúsú csokival, meg némi élelemmel, mert már éhen vesztem, meg egy tűrhető képeslappal értem a pénztárhoz. Ez már flösh volt:) Naná, fél órát álltam, mire sorra kerültem. Elvégre péntek van ember, mit vártál!

És eljött az igazi nagy kérdések feltevése. Mi van az arcomon, a viselkedésemben, ami taszítja a pénztárosnőket? Az előttem lévőre mindig mosolyognak, segítenek pakolni akár, köszönnek neki, extra szatyrot kapnak. De amint meglátnak lefagy az arcuk. Nem értem miért, mert mindig direkt mosolygok rájuk. Tudom milyen nehéz lehet mindig kedvesnek lenni, de én még ilyet nem éltem. Mindig nálam gyakorolják a sarkvidéki nézést. 🙂 Egy laza, fogakon átszűrt jónapotot azért kaptam, kedvességet, mosolyt, szatyrot nem. Még azt se ami járt volna! Pedig láthatóan nem volt nálam táska,szatyor. Így kellett végigmennem a fél komplexumon. Nem néztek hülyének:)Én se magam:)

Gondoltam, ok, van ez így, megyek képkeretet nézni. Az egyik boltba bementem, de szinte jöhettem is ki, nem volt amiben reménykedtem. Be egy másikba. Fél óra mustra, az eladók meg elküldenek már a francba gondolatban. Végül megveszem az egyiket, csak had menjek, nincs időm erre már.

Megígértem nővéremnek, beugrom hozzá munkahelyére, de 5ig dolgozik. Az idő……16:57. Ejha. Telefon. Siker, megvár. Pedig más dolga is lenne, mint a buta húgának őrizgetni egy elemet. Találkozunk, gyors eszmecsere az eddigi “sikerekről”, lévén nem igazán volt miről dumálni.

Következő állomás, a ferenciek környékén lévő olcsó diszkont. Ott van állítólag olyan pénztárca, amit a barátom szeret, mert persze neki sincsenek egyszerű vágyai, elvárásai egy garastartóval szemben. Legyen sportos, tépőzáras, nem bőr, elég nagy, de nem annyira hogy a hátsózsebében ne férjen el. JA, és fenékkímélő üzemmód( no szegecs, csatt). Először nem találtam a helyet. Keresés közben néztem a kirakatokat az embereket. Néha kettesével mentek a járdán, ám egyszer csak hirtelen feleződtek. Nem értettem. Jött a busz. Ők meg sűrűbben járnak arrafele mint én:) Hát igen, ennyit számít a tapasztalat. Busz- száraz nadrág 1-0. Következő busznál okultam a dologból, bent mentem. Így is elért valamennyire, márpedig szinte beleépültem a kirakatba, a járdába.

Végre megtaláltam. Bemegyek. Az egyik eladó( 40 év körüli, rövid hajú, morcos arcú) máris barátságtalan, pimasz stílusban rámszól, tegyem le az ernyőm. Én meg magyarázkodok. Életemben először jártam ott, honnan tudtam volna, nem volt kitéve, csak egy pici tábla oldalt,lent. Nem érdemeltem meg ezt a hangot, mert nem volt szándékos. Ha már ott volt megkérdeztem, tartanak-e pénztárcát. Szintén sértő hangnemben válaszolt és rámutatott a nem messze lévő polcra. Mind1.

 Körbenézek, megtalálom ami kell, nem ilyenre számítottam, de jobb, mint a semmi. Nem tágítok. Elindulnék a nadrágok felé, hátha itt van megfelelő méretű rám. Kérdőn néz rám a nő, hát elmesélem mit tervezek, azt mondja nyugodtan. De látom hogy feszült. Jó nőhöz méltón elejétől a végéig menézem őket.  A farmerok külön vannak, és megijeszt kedvenc eladóm, amikor felhívja ismét tukmáló, kissé sértő stílusban a figyelmemet ezen ruhadarabokra. Most már csakazértis végignéztem mindent a boltban, és elégedetten álltam a kassza elé a pénztárcával. Csak azt vettem:)

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nem bírom, ha egy eladó túl sokat, ill. túl keveset foglalkozik veled. Az se jó, ha ilyen stílusban beszél veled, és potenciális vevőt, vagy kleptomániást feltételez rólad, és ezért folyton a nyakadon van. De az se, ha égen- földön nem találni egy eladót, ha valamit kérdezni szeretnél, ill. ha meglát szinte elmenekül, hogy ne kelljen veled foglalkozni. Persze hál istennek vannak kivételek. Ezúton köszönet nekik!

Vissza a komplexumba. Eszembe jutott, hogy még nincs díszzacsim. Kevés az ajándék, vennék még marcipánt, hisz az a  barátom kedvence. Persze pont akkor nincsen. Zacskó viszont van!!!!!!!!El se hiszem, már-már könnyet ejtek ezen kegyért. Bár ezek is inkább semlegesek, de vannak, és ez a fő. Fehércsoki a kosárba (a másik kedvence) és sorbaállás újfent.

Igen, megint. Előttem mosoly, kedvesség. Nálam rideg felsenézek jónapot. Hát kinek ez, kinek az jár. Szatyrot itt se kapok, oldjam meg. Rám se néz a procedúra közben. Már meg se lepődök. Irány haza. A buszt épphogy elérem. Csók a vezetőnek, hogy megvárt! 

Most értem meg igazán az otthon, édes otthon kifejezést! Fáj a lábam, a fejem, éhes vagyok, egész nap ideggörcs voltam, mint egy igazi kis pukkancs (by nővérem). Pedig ez egy szép nap volt. Hiszen elvileg pihenő nap volt. Hát nem tudtam értékelni…., ezt? Hálátlan vagyok, ugye?!